Egy nem mindennapi szemináriumra szeretnénk felhívni a figyelmet december 1-én és 2-án, melyet edzők és versenyzők számára ajánlunk. Ebben a két napban mind az elméleti-, mind pedig a gyakorlati oktatás színvonalára nagy hangsúlyt fektetünk, ezért olyan előadókat és szakembereket, edzőket hívtunk meg, akik kiemelkedően ismerik és értik saját területük.

Olyan fontos témákat érintünk a szombati elméleti oktatás során, amely napról napra felmerül az edzők között, mégsem foglalkozunk vele eleget, vagy nem vesszük a fáradtságot, hogy magunktól utána nézzünk. Mi most egy csokorba gyűjtöttünk Nektek néhány fontos témát, melyekről részletesen lejjebb olvashattok.

Vasárnap pedig a gyakorlati részért nem más felel, mint a világbajnok Artur Kyshenko, akitől rengeteg hasznos és új technikát sajátíthatunk el a két alkalmas szeminárium során.

A Fit Club – Thai Box Akadémia és a Yokkao Hungary – Muay Thai felszerelés közös szervezésében, a Magyar Muaythai Szakszövetség ajánlásával, közreműködésével:

I. Fit & Fight Sportkonferencia és Artur Kyshenko muaythai/K-1 szeminárium

Fit & Fight Sportkonferencia

Dátum: 2018. december 1.

Helyszín: Fit Club Zugló (1145 Bp., Szugló utca 57.)

Jegyár: 4 900 Ft / fő

Program:

9.45-10.00 Megnyitó

10.00-10.45 Almásy Csilla gyógytornász- A bemelegítés és nyújtás fontossága a sportban

gyógytornász-fizioterapeuta, jógaoktató, Almásy Mozgásakadémia vezetője

– Milyen a modern szemléletű bemelegítés? Miért fontos ez?

– A sérülés elkerülése már köztudatban van, de a teljesítmény is jobb, ha megfelelő a bemelegítés.

– A nyújtás különböző formái (statikus, dinamikus, fasciális szemléletű).

10.45-11.30 Gyömbér Noémi Sportpszichológus – Fejben dől el

egyetemi adjunktus, sportpszichológus

– Sportpszichológiai alapismeretek, mentális felkészültség.

– Versenyizgalom

– Önbizalom

– Kudarc/Siker feldolgozás

11.30-12.15 Haris Éva – A tudatos táplálkozás jelentősége a küzdősportolók életében

Egészségügyi szaktanár – Diéta, Profi Táplálkozás Restaurálás

– Hogyan lesz a benned zakatoló trabantból egy ferrari?

– A személyre szabott táplálkozás, mint eszköz! 

12.15-13.30 Ebéd, Kávészünet

13.30-14.15 Előadó: Dr. Kis Orsolya, aneszteziológus – SZÍVügyek és egyéb kérdések sportolók között

Dél-Pesti Centrum Kórház, Központi Aneszteziológiai és Intenzívterápiás Osztály, Nőgyógyászati Részlegvezető

– Szívügyünk a sport, avagy a rendszeres edzés hatásai a keringésre. Sport és idült megbetegedések (magas vérnyomás, szívbetegségek).

– Váratlan helyzetek a sportolás közben, hirtelen szívhalál és az akut keringészavar tünetei.

– Újraélesztés alapok, avagy mit tegyek, amíg a mentő kiér?

– Megelőzés, avagy a sportos, egészséges élet titka.

14.15-15.00 Dr. Horányi Dániel – Sport a várandósság alatt, szülés és műtétek után

szülész-nőgyógyász Péterfy S. utcai Kórház, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály

– Avárandósok körében növekvő igény van a várandósság előtti sportok folytatásával kapcsolatosan. Gyakran felmerülő kérdés, milyen sportok, milyen intenzitással végezhetők a terhesség alatt.

– Szintén fontos a szülés utáni sportolás és szoptatás összehangolása. A különböző műtétek után végezhető felépülést is segítő gyakorlatok nagyban hozzájárulnak mind a pszichés, mind a testi egyensúlyhoz való gyorsabb visszatalálásban.

15.00-15.45 Előadó: Vojvoda György – Versenyzés bírói oldalról

Magyar Muaythai Szakszövetség, Főbíró, Doppingbizottság Elnöke.

– Felkészülés az IFMA rendszerű versenyekre az eredményes versenyzés szempontjából, bírói oldalról megközelítve

– Felkészülés az K-1 rendszerű versenyekre az eredményes versenyzés szempontjából, bírói oldalról megközelítve

– Dopping, Anti-Dopping, Dopping ellenes tájékoztatás

Artur Kyshenko thai box szeminárium

Az ukrán világbajnok szemináriumát edzőknek, versenyzőknek, valamint haladó hobbista felnőtteknek és gyerekeknek ajánljuk!

Dátum: december 2. vasárnap

10.00-12.00 délelőtti szeminárium

15.00-17.00 délutáni szeminárium

Helyszín: Fit Club Zugló (1145 Bp., Szugló utca 57.)

K1 és muay thai technikák az ukrán világbajnoktól

A muaythai világbajnok, K-1 és Kunlun Fight győztes Artur Kyshenko már harmadszorra látogat el Magyarországra, a Thai Box Akadémiára!

Ha részt vettél a 2015-ös vagy 2017-es szemináriumok valamelyikén, akkor megtapasztalhattad, hogy milyen az igazi ukrán stílus, és tudod, hogy nem szabad kihagyni, ha pedig eddig nem edzették vele, akkor most itt a lehetőség pótolni!

Artur remekül használja a K1 és a muaythai elemeket a holland Mike’s Gym-ben tanult kombinációs gyakorlatokkal vegyítve, ahol többek között Gokhan Saki és Badr Hari volt az edzőpartnere.

Jegyárak:

gyerekjegy (12 éves korig)

1 alkalom 7 900 Ft

2 alkalom 11 900 Ft

felnőtt jegy

1 alkalom 10 900 Ft

2 alkalom 16 900 Ft

A jegyeket személyesen készpénzben a Fit Clubban (1145 Bp. Szugló u. 57.), vagy utalással lehet kifizetni.

A férőhelyek száma korlátozott, nem tudjuk garantálni a helyszíni jegyvásárlást, ha nem szeretnél lemaradni, mindenképp javasoljuk az elővételes jegyvásárlást!

A jelentkezés kizárólag a jegyár kifizetésével válik érvényessé!

Utaláshoz szükséges adatok:

Zuglói Thai Box Akadémia Sportegyesület

Bankszámlaszám: OTP 11714006-21441189

Utalásnál a közlemény rovatba mindenképpen tüntesd fel a résztvevő nevét!

További információért írj az info@fit-club.hu e-mail címre vagy hívd a 0670 377 7083-es telefonszámot!

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/2277754218918503/

Online jelentkezés: https://goo.gl/xW3m9b

Sportbaráti üdvözlettel,

Mikolai András, Czinke Gábor

Please follow and like us:
Facebook